Cégünkről

A Selfood Kft. 2016-ban alakult azzal a céllal, hogy fagyasztott pékárú termékeket juttasson a piacra. A vállalkozás magyarországi és külföldi gyártó cégeket köt össze a kereskedelmi szereplőkkel, elsősorban retail láncokkal. A vállalkozás erőssége, hogy gyors és rugalmas választ tud adni a fogyasztók állandóan változó igényeire. Folyamatosan dolgozunk termék innovációkon, legyen az elő- vagy készre sütött fagyasztott termék. Meglévő termékeink mellett - melyek közül kiemeljük a piac egyik legfontosabb szereplőjét, a kakaós csigát - újabb és újabb termék ötletekkel szeretnénk segíteni a hazai és nemzetközi bake-off piac bővülését, ezzel növelni a vásárlók elégedettségét.

Hozzáadott érték

A fogyasztók napjainkban kényelmesek: folyamatosan nő az igény az előkészített, a fogyasztásig kevés további tevékenységet igénylő élelmiszerek iránt. A pékáruk kereskedelemben történt megjelenésük óta könnyen teljesítik ezt a kritériumot. A kihívást a kategória szereplői számára sokkal inkább a változatos termékskála iránti igénynek történő megfelelés jelenti. A fiatalabb generáció hozzászokott, hogy szinte bármikor, bárhol hozzájuthat friss kedvencéhez. A Selfood által forgalmazott elősütött termékek ennek a lehetőségét teremtik meg a kereskedők számára.

Egészséges termékek

A kenyér a legrégebbi, ember által készített élelmiszerek közé tartozik. A pékáruk klasszikus formái, valamint a gyártók elutasítottsága a fogyasztók egyre inkább egészségtudatos magatartásának köszönhetően nő. Elég a szénhidrát-, a só- vagy a gluténtartalommal kapcsolatos negatív érveket nézni. A Selfood olyan termékeket kínál, amelyek választ adnak a fogyasztók változó, az egészségügyi megfontolásokat szem előtt tartó ízlésvilágának.

Klasszikus ízek

Az ízekkel szembeni elvárások nem kötnek kompromisszumot sem a termékek könnyű elérhetőségével, sem azok egészséges összetevőivel. A pékárukra általánosan jellemző, hogy minél tradicionálisabbak, hagyományosabbak, a vásárlók annál ízletesebbnek gondolják őket.
Ugyanakkor a fogyasztók mégsem teljesen következetesek étkezési szokásaikkal kapcsolatosan: a spontánnak mondható nassolás számos esetben felülírja a tervezett vásárlás során követett megfontolásokat.
A Selfood által forgalmazott termékek bolti értékesítése kényelmesen skálázható, akár napszakok alapján biztosítva a fogyasztók által jellemzően elvárt kínálatot.

Bár a pékáruk vásárlásával kapcsolatosan sok minden megváltozott, a fogyasztók árérzékenysége állandó. A pékségek és a boltok számára tehát nem elhanyagolható tényező a költséghatékonyság. A Selfood által forgalmazott termékek gazdaságos, nagy volumenben történő előállítása, párosul a kis kiszerelések formájában való elérhetőségükkel.Ugyanakkor a fogyasztók mégsem teljesen következetesek étkezési szokásaikkal kapcsolatosan: a spontánnak mondható nassolás számos esetben felülírja a tervezett vásárlás során követett megfontolásokat.
A Selfood által forgalmazott termékek bolti értékesítése kényelmesen skálázható, akár napszakok alapján biztosítva a fogyasztók által jellemzően elvárt kínálatot.

Kérdése van?

Amennyiben forgalmazott termékeinkkel kapcsolatosan bármilyen kérdése van, illetve ajánlatot kérne, lépjen velünk kapcsolatba az alábbi űrlapon keresztül!